Lajtha László írásai I-II.

A jelen kötetben Lajtha László (1892-1963) zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus írásainak magyar nyelvű kritikai összkiadását kapja kézhez az Olvasó. A Lajtha-írások legjelentősebb zenetörténeti értékét elsősorban azok a népzenekutatásunk "hőskorában" (1925-1962) készült tanulmányok, cikkek, előadások képviselik, amelyeket a szerző az országos gyűjtőmozgalom kérdéseiről és saját gyűjtő munkájának eredményeiről hazai és külföldi fórumokon közreadott. Lajtha, aki a magyar népzenekutatás első intézményes gyűjteményének és kutató-műhelyének, a Nemzeti (Néprajzi) Múzeumnak 1919-1949-ig munkatársa, később vezetője volt, magyar és idegen nyelvű írásaival mindenekelőtt a Bartókkal és Kodállyal közös tudományos "frontot" erősítette, akiknek jobb megértéséhez is ismernünk kell Lajtha gondolatait. A népzenekutatás nemzetközi fórumainak (CIAP, IFMC) vezető személyiségeként a magyar népzenekutatás kiemelkedő eredményeit ismertette idegen nyelvű publikációiban. Írásaiban jól körvonalazódik önálló szemléletű gyűjtő-programja, amely arra enged következtetni, hogy Bartók és Kodály mellett ő volt az a kutatószemélyiség, aki a népzene "homályban" maradt területeit a hagyományos népkultúra egyéb ágaival való szoros összefüggésben (hangszeres népzenei együttesek, néptánc-, illetve a későbbiekben az egyházi népének kutatása) elsőként feltárta. A közzétett mintegy száz művet a Lajtha-centenáriumra megjelent első, válogatott Lajtha-írásgyűjteményünk tematikus felosztása szerint csoportosítottuk. A legjelentősebb tematikus egységet (3-63.) a népzenei-, néptánc- és hangszertörténeti kutatások eredményeit közlő művek képviselik, a további mintegy negyven műből álló csoport (64-101.) a zeneszerző és pedagógus zenei életre reflektáló cikkeit, megemlékezéseit, kritikáit tartalmazza. Kortársaival ellentétben saját zeneműveinek ismertetésétől tartózkodott, zeneszerzői nyilatkozatai is igen csekély számban láttak napvilágot, de amikor ő szólt Bartók Béláról, Claude Debussyről, Vaughan Williamsről, akkor mindenki másnál hitelesebb képet adott kortársairól és saját magáról. Minden írása magán viseli a bonyolult, de mégis rendezett, az igazság és szépség keresésében fáradhatatlan egyéniség vonásait. Az íráskötetet függelék, szerzői bibliográfia, névmutató egészíti ki.